Grettyt szidjátok, ne engem! (videó)

Elkezdtem én anno a könyves vlogolást, csak a sok minden közbejött, de ma valahogy szerencsés volt a bolygóállás...

Azért tisztességesen berozsdásodtam, legyetek kíméletesek!

Könyvek a videóban:
Paolo Giordano: A prímszámok magánya
Philip Beard: Kedves Zoé!
Daniel Glattauer: Örökké Tiéd!
Jenny Downham: Amíg élek
John Green: Csillagainkban a hiba

Ui.: Gretty hibája!

Hugh Howey: A siló (Wool 1.)

Igazán izgalmas, bennfentes helyzet, amikor megjelenés előtt olvashatunk el egy történetet. Nem szoktam minden ilyen lehetőségre ugrani, de vannak olyan könyvek, amiket én se tudok kihagyni, még extra idő és energiahiány mellett sem. Ezért a mai hajnalt Hugh Howey regényével töltöttem.

Nyúlfarknyi, összesen 59 oldal (eredetileg egyetlen novellának indult), viszont tömény, teli számos mondanivalóval és kérdéssel.

Fülszöveg:

„A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…”

Az események két idősíkon futnak. Holston seriff múltbéli emlékein keresztül szépen egymás mellé illeszthetjük a kirakós darabjait. Végig lehet sejteni, hogy bizony valami nagyon bűzlik Dániában, de mégis reménykedsz, hogy nem… ennyire nem lehet embertelen az emberiség… végül rájössz: Lehet!

Nagyon kurta, így nem mondhatom, hogy közel kerültek hozzám a szereplők, hogy jól megismertem őket. Olyan volt, mintha az első mondat elején vettem volna egy nagy levegőt, és az utolsó mondat legvégén fújtam volna csak ki. Végig feszült, idegőrlő.

A világfelépítés, a Siló szabályai, a társadalom, a manipuláció, mind színvonalas disztópához és posztapokaliptikus regényhez illő.  Nagyon kár, hogy ez is egy sorozat, méghozzá öt részre tagolt.  Utána nézve kiderült, hogy minden kötet egy másik szereplő és a nagy rejtély köré épül.

Holston története tökéletes prológus lehetne, ugyanis én elbírnám az összes történetet egyben.

Azonnal ide nekem a folytatást! Komolyan! ( Bízom benne, hogy nem kell rá egy évet várni!!!)

Hugh Howey, újabb olyan író, akit elrabolnék úgy Gretty-módra :) 

Plusz piros pont jár azért, mert nem young adult regény, végre!

A borító is sok csillagos!

Igazán szeretném, ha a következő kötet ennél jóval hosszabb és részletesebb lenne, és választ kaphatnék arra, hogy kik, hol, hogyan, miért és mi lesz ezután?!

A filmes jogok már el is keltek…

Pontozás:

A könyvhétre érkezik a Könyvmolyképző Kiadótól, már előrendelhető!

Köszönöm a kiadónak és Borostyánnak a lehetőséget! 

Újabb vesztőhely...

…itt fog a pénztárcám lángra kapni és a lelkem elkárhozni….

Új Libri nyílt nálunk Kecskeméten a Malom harmadik emeletén, az Alexandra helyén.

Hatalmas (elfelejtettem megkérdezni, hány négyzetméter, majd legközelebb), egyszerű, mégis elegáns, gyönyörű könyvespolcokkal, széles választékkal.

Újdonság az érintőképernyős interaktív kereső, aminek a segítségével megtudhatjuk, a könyv címét beütve, hány példány van az üzletben, és pontosan melyik polcon találjuk. Ezzel biztosan fogok játszani :) 

Itt éppen működés közben fotóztam (és tiportam meg Ottó személyiségjogait, na majd kapok érte, amikor legközelebb az áruházban járok) 

Hamarosn Frei Kávézó nyílik a bolttal összekötve. Igazán remélem, hogy a Frei-csapat összehangolja a design-t a Libri stílusával, különben részemről kimarad a kávé. 

A Könyváruház csapata lelkes és barátságos, úgyhogy csak bátran zaklassátok őket kérésekkel/kérdésekkel! 

Amanda Stevens: Örök kísértés

Az előrendelhető könyvek között bukkantam rá még a megjelenés előtt, felfigyeltem a címre, végig futottam a fülszöveget, és innentől nem volt menekvés, klikk-klikk, ment a korásba, és onnantól számolgattam a napokat, és alig vártam, hogy a kezembe vehessem.

Olvasás előtt: Ugye ez egy jó kis szellemes, nem túl szerelmes, szórakoztató történet lesz, ami majd teljesen kikapcsol?

Olvasás után: Basszus, még egy sorozat (Sírkertek Királynője), amit olvasnom kell, amire várnom kell! Jól bezártam az ajtót? Mi ez a zaj? Jaj, be kellene költöztetni maga mellé az egyik szellem és egyéb szörnyvadász Winchester-fiút, ha lehet, akkor Dean-t!

Ne végy tudomást a szellemekről!

Ne hagyd, hogy észrevegyék, hogy látod őket!

Nagy ívben kerüld azokat, akiket szellemek kísértenek!

Végezetül, ne kísértsd a sorsot!

Amelia Gray temetőrestaurátor ezek szerint az egyszerűnek tűnő, szigorú szabályok betartásával éli csendes, zárkózott életét. Egészen addig, míg az ódon temetőben, amin éppen dolgozik, elrejtett halottba nem botlanak, majd még egybe, és még egybe..

Feltűnik a színen John Devlin detektív, vonzó, vad kisugárzásával, rejtélyes múltjával, és az őt kísértő halott feleségének és kislányának szellemeivel. Veszélyes, tilos, Amelia-nak még a gondolataiból is száműzni kell, kellene…

A fordításra és a szerkesztésre nagyobb figyelmet kellett volna fordítani, de még így is élvezhető volt. Néhol túlságosan sejtelmes, ami már erőltetett: „Kinyílt egy ajtó, és valami borzalmas dolog történt.”

Kicsit szájbarágósan sokat ismételgeti Ameila vívódását. A pasi veszélyes és tilos, hősnőnk mégis vonzódik hozzá. Melyik nő ne lenne attól elájulva, ha a szuperfickónak elég egyetlen sikoly, és máris három méter magasból ugrik, hogy kimenekítse a bajba jutott hölgyet! Az olvasó nem hülye, nem kell ezt hússzor leírni J

Az előbbieket leszámítva, nagyon élveztem ezt a történetet, Különösen a nyomozós szálat. Titkos egyetemi társaságok, 15 évre visszanyúló gyilkosság sorozat, mindenki, de tényleg igazán mindenki gyanús!

Thrillerbe illő para jelenetek. Libabőrös, hideglelős, ülök az ágy közepén, és mindjárt sikítok pillanatokat idézett elő nálam. Sötétedés után nem mertem olvasni, és éjjel a legapróbb neszektől is kiakadtam. Már szinte vártam, hogy a bepárásodott ablakra láthatatlan kezek jeleket rajzoljanak…

Azt kell mondanom, ha nekem egy őrült gyilkos üzengetne, és szellemek garázdálkodnának a kertemben, engem tutira nem lehetne csak úgy hazaküldeni, pihenni. Engem nem nyugtatna meg az utcámban járőröző rendőrautó. A kezét se nagyon engedném el a Winchester-fiúnak, az lenne a minimum, hogy beköltözik hozzám!

A vége: túl gyorsan megvolt a nagy finálé, 1-2 oldalban, eléggé összecsapott lett! Ezt és a korábban emlegetett hibákat nem számítva, tényleg élveztem, jókat vinnyogtam kínomban a szerelmi szálon is, a nyomozós és a para vonal szuper volt! Várom a folytatást!

Ami nagyon tetszett: hogy folyton rám tőrt a frász J

Kedvenc idézet:”Már a nevének említésére is felszökött a pulzusom.”

Borító: Nagyon bejövős, illik a hangulathoz!

Pontozás:

Kiadó: Athenaeum

Eredeti cím: The Restorer

366 oldal

Fordította: Szlovacsek Ilona 

Őrület, hisztéria, jelentés a SzJG dedikálásról

Álltam én már iszonyt hosszú sorban órákat, hogy dedikáltassak, de ilyet még nem pipáltam… szerintem egy Bon Jovi koncerten lehet ekkora őrület!

Van nekem egy Lillám (unokatesó, 15 éves), aki sokáig a könyvek felé se nézett, pedig én nagyon lelkesen ajánlgattam neki ezt is azt is, míg végül utolsó próbálkozásként megvettem neki a Leiner Laura sorozatának, a Szent Johanna Giminek ez első részét. Na, ez végre betalált! Kevesebb, mint fél év alatt végigolvasta az addig megjelent mind hét kötetet. Rajongóvá vált! Sőt, azóta rendszeresen és lelkesen olvas más ifjúsági könyveket is! Igazi könyvmolypalánta lett belőle!

Mivel imádom, megígértem neki, hogy a nyolcadik, azaz az utolsó rész dedikálására elviszem.

Mind a ketten izgatottan vártuk március 9-t, a nagy napot! (Időközben én is rajongója lettem a SzJG-nek!)

Hol is kezdjem?

Március 8-9-én (péntek-szombat) tartották a dedikálással egybekötött megjelenést. Suli napon nem akartam menni, hogy Lillus ne mulasszon, (utólag azt kell mondjam, a suliból kellett volna lógni egy napot!), így mi a szombati napot választottuk. 

10-17 óráig volt meghirdetve.

Úgy gondoltam, mivel egész napos, bőven ráérünk, ezért első körben úgy terveztem meg a vonat utat, hogy 11 körül legyünk a helyszínen. Szerencsére, reggel korán keltem (izgultam ám rendesen, hiszen nem vagyok járatos a Nagyvárosban J), amint kiláttam a fejemből facebookon csekkoltam a frisseket, itt olvastam, arról, hogy már a pénteki napon is nagy tömeg volt, és sokan nem kerültek sorra.

Uccu neki, mi is hamarabb indultunk!

Így 10-re felértünk a színházhoz, ahova a dedikálást szervezték. Nem akartam hinni a szememnek! A sor már egyszer teljesen körbe kerülte a Hevesi téri színházat (bent az épületben a kávézó mellett dedikált az írónő, odalent pedig lehetett vásárolni), a főbejárat előtt, már a következő kanyarulatba sikerült beállnunk. Akkor még elegek voltak a kordonok, és átlátható a helyzet, jól látszott, hol is kezdődik a sor. (Persze így is akadtak olyanok, akik velünk együtt érkezdet, és szabadon értelmezték a sorban állás fogalmát, és a kordonon átcsusszantak, hogy rögtön előre jussanak. Úgy voltam vele, hogy ezt a napot úgy is erre szántuk, engem ne anyázzon senki, csak szépen haladjunk a sorral.)

Elkezdődött a tyúklépésben araszolás, de a hangulat jó volt, beszélgettünk, nevetgéltünk, szóba elegyedtünk az előttünk-mögöttünk állókkal…Egy ponton meglódult a sor, felcsillant a remény, de ez csak a látszat volt, kétfelé vált a sor.

A „lassúban” a könyvet és a SzJG-s kincseket (táska, bögre, kulcstartó, könyvjelző, karkötő srb.), lehetett megvenni, míg a „gyorsban” csak a könyvet. 

Ezek után jött a felismerés, nem elég megvennem a könyvet, egy harmadik, szó szerint kilométeres sor vár rám, ahol már a könyvvel a kezemben várakozhatok a dedikálásra. Állt előttünk egy szimpatikus anyuka a kislányával (Virág, 7. osztályos), megbeszéltem az anyukával, hogy a Virág velünk marad, mi megvesszük a könyvet, ő pedig beáll a dedikálós sorba, gondoltam, hátha így valamivel jobban járunk…

Hármasban várakozunk tovább, egyre feszültebb, fáradtabb és idegesebb volt mindenki. Egyre nagyobb lett a tömeg, a később érkezők próbáltak előrébb furakodni, közben sorra jöttek ki már könyvvel a kezükben, út szélén olvasó, autók között szaladgáló gyerekek, forgalomirányítót kellett hívni…

10-kor álltam be a sorba, 12 óra volt, hogy az épületen belülre jutottunk, de még ekkor is messze voltam a könyvvásárlástól! Egy kordon választott el a harmadik sortól (ez volt a dedikálós), éppen betettem a lábam az épületbe, amikor ez egyik szervező közölte a harmadik sorral, hogy becsukják az ajtót, és nincs tovább dedikálás, mert hatalmas a roham, a tömeg, azok is akik bent vannak az épületben és megvették már a könyvet, csak órák múlva végeznek, az írónő megállás nélkül dedikál, kezd kimerülni, és vhol meg kell húzni a határokat!

Gondolhatjátok mit éreztem!

Még vagy 100 ember állt előttem, nem volt még könyvem, és már dedikáltatni se tudok.. közben meg akik szintén hallották az új infókat elkezdtek tülekedni, zúgolódni. (Megjegyzem a dedikálós sor az épületen kívül már akkora volt, hogy ha annak a közepén vagy a végén álltam volna órákig nem tudom meg, hogy hiába minden, nem tudom aláíratni a könyvem.)

Mellettem Lilla és Virág teljesen letörve ( Virág Hévízről, mi Kecskemétről utaztunk fel), mögöttem több ezer dühös tini, fájt a lábam, a derekam, elegem és melegem volt, és egy nagypapa a fülem hallatára megbeszélte, rosszullétet szimulál, hogy leülhessen egy korodon szerepét betöltő székre, míg az unoka megveszi a könyvet…

Na vahol itt lett elegem…

Lilla és Virág picik, vékonyak, a trükkös nagyapó mellett még simán, feltűnés nélkül elfértek, és beállítottam őket a dedikáló sorba… kb fél órával később megvettem a könyveket, és odaadtam a lányoknak, úgy voltam vele én inkább lemondok a dedikálásról, csak ők bejussanak.

Mire eddig eljutottam, már nem csak a dedikálós sor előtt volt zárva az ajtó, de a másik kettő, amin vásárolni lehetett bejönni, azok is zárva voltak.

Egy pillanatig átvillant az agyamon, hogy kimegyek az épületből (ki is kellett volna menni, hiszen már nem lehetet beállni a dedikáló sorba, viszont sehol nem volt még nyitva kijáratnak mellékajtó!), de a kinti tömeget, és az egyre erősödő zúgolódást, ajtófeszegetést látva, azonnal el is vetettem az ötletet.

Nem mehetek ki két lány mínuszban!

A kordon lábánál a Staff-fickó udvariasan el akart küldeni a fenébe, ő mellette aztán csak úgy nem lehet belógni! De szépen megbeszéltük, hogy milyen hangulat van ott kint, nekem meg itt bent van a felügyeletemre bízott két kiskamasz, szerinte itt hagyom-e őket egyedül…

Ő is rájött, hogy a válasz NEM, és inkább nem szállt szembe velem.

Az emeletre felvezető lépcsőn végre megtaláltam a lányokat..

Még két óra sorban állás következett… újra jó hangulatban, szinte minden gyerek az új kötetet olvasta, nem fájt már semmijük, nem voltak se éhesek, se szomjasak, valami bűverővel bírhat ez a 8. kötet.

Ha eddig még nem derült volna ki:

-          a szervezés pocsék volt

-          nem számoltak ekkora tömeggel

-          egy ponton túl pedig a helyzet átláthatatlanná és kezelhetetlenné vált

Komolyan mondom, minimum egy sportcsarnok, és négy napos dedikáló maraton kellett volna.

Leiner Laura megállás nélkül írt alá. Látszott rajta, hogy fáradt, de leginkább az volt szembetűnő, hogy nagyon megviseli a kialakult helyzet. Mögöttem a finisben még voltak kb 15-en, közülük az egyik lány rosszul lett az egész napos nem evés-ivástól. Azonnal kísérték az gyengélkedőbe a doktornőhöz, Laura pedig ment vele, és ott maradt, míg kicsit jobban nem lett.

Tudod még mindenkinek pár kedves szót mondani, és mosolygott minden hozzá lépő kisebb és nagyobb gyerkőcre is

Úgyhogy szerintem ezért 5/5 csillag jár Neki!

A legnagyobb baj tényleg az volt, hogy nem számoltak ekkora érdeklődéssel, pedig ez egy elképesztően népszerű sorozat hivatalos megjelenése előtt tartott dedikálós-vásárlós bulijánál ez szarvas hiba! Remélem ebből most tanultak!

Illetve az már egy pozitív hatás, hogy lesznek vidéki olvasótalálkozók!

Én tuti megyek, mert Laura nagyon szimpatikussá vált számomra, mint ember is, nemcsak mint író! 

Ui: Ezért a hétvégéért, meg a 4 és fél óra sorban állásért cserébe, kiérdemeltem a világ legjobb unokatesója címét illetve, ha már öreganyó leszek és nem tudok menni, Lillus fog tologatni! 

Paradoxon

Ó, miért is van az, hogy imádok olvasni, szeretek írni, de ha a szakirodalomról és a szakdolgozatról van szó, előtör belőlem az analfabéta????
Ó, miért, miért?????!!!!!

(Nagyon szenved, nagyon hisztis, és ez így lesz még 2 hónapig....)

A hallgatás oka...

Most egy kicsit el vagyok veszve. Hívj vissza tíz év múlva, sípszóra ne várj…

Na jó, annak aki moly, vagy barátja molyszemélyemnek, azoknak itt vagyok, csak mostanság kicsit későn kapcsolok.
Pörögnek az események, zsúfoltak a napok…
Öt évig pihent a jogsim, két hete lefújtuk róla a port, azóta retteghet a környék összes autósa (a gyalogos, és a biciklis már ki se teszi a lábát otthonról), mert vezetek!!!

Elhagyva a családi fészket, elindultam az önálló élet felé… valahogy így kezdődött..

így folytatódott…

lassan egy hete saját kuckóban…

Lassan helyre kerülök én is és jövök ide is!